/Jimin pov/
Felhúzva szemöldököm, érdeklődve, megfigyelő módba váltva közelítettem meg az étkezőt.
- HongNan, drága, kitálalna hármunknak a vacsorából? - hallottam meg a foszlányt az ebédlőből.
- Persze, Min úrfi - a nő széles mosolya terítette be a teret, mikor beértünk a helyiségbe.
- Nem ültök le? - húzta ki székét YoonGi.
- Dehogynem, Min úrfi - nevette el magát SunBin, amíg helyet foglalt. Ránéztem kérdően, ő pedig megvonta vállát egy ,,Te mondtad"-ot tátogva.
Az asztalt körül ülve ettünk meg vacsoránkat az ősök nélkül. Nem volt kínos csend, csak éppen fura légkör lengett a szobában. Témáról témára szálltunk tovább, dialógusról dialógusra. Úgy éreztem, kicsit visszakaptam a régi bátyám.
- Nos, és YoonGi, hogy vagy ma? - emeltem fel fejemet.
- Jól, te? - mosolygott, miután lenyelte a falatot.
- Én is, én is - bólogattam.
- SunBin? - csettintett a lány arca előtt, aki egy másik világban járt, elmerengve a tányérjában.
- Hm? - pislogott rá. - Bocsánat, elbambultam.
- Vettem észre - húzta el száját a fiú.
- Tényleg JiMin, KyungRinak, az egyik kolléganőmnek a Cheonsából, kéne egy tükrös terem, hogy próbáljon a felvételijére. Az edzőteremben van olyan hely, amit kibérelhetne? - fordult felém Sunny.
- Persze, van, add meg neki a telefonszámom, vagy csak jöjjön be egyik nap a szomszédba, és akkor megvitatjuk a részleteket. Csaknem véletlenül a University of Artsra felvételizik?
- De...?
- Én is oda járok, meg ez az öregember is ott végzett - biccentettem az említett felé. - Én éppen testnevelés szakon vagyok, ő pedig zene szakon volt, csak az megszűnt miután végzett, mert arra nem kaptak annyi támogatást. Ezért vannak szakkörök helyette, kisebb létszámokkal.
- Milyen szakok vannak még?
- Hát van a tánc, van a testnevelés, amin belül mindenkinek egy kötelező sportot kell űznie verseny szinten, én a birkózást választottam, bár lehetett volna úszás is vagy ilyesmi. Aztán színjátszás, festészet, fényképészet. Én ennyiről tudok, de szakkörökből több rétűeket találsz. Abból viszont nem vagyok annyira tájékozott, mert nincs időm a sport meg az edzőterem mellett.
- Értem - tért vissza az ételéhez. - Akkor KyungRival majd egyeztessetek.
/SunBin pov/
Befejeztük étkezésünket, így mindenki eltűnt szobája rejtekében. Én éppen felfedeztem a szekrényemet, aminek egyik ajtaját nem is nyitottam ki eddig. Akkor döbbentem rá, hogy a ház úrnője vett nekem pár darabot. Kivettem őket, nézegettem, hogy a méretem-e valamelyik.
- Ez jól néz ki - szólalt meg egy szellem az ágyam irányából, mikor egy halvány rózsaszín egybe ruhát fogtam meg. - Miért nem akarsz rám nézni? - megint egy barátkozós.
Végül meggyőztem magam, hogy hordani fogom a ruhákat, hogy ne bántsam meg vele a vásárlójukat. Visszahelyeztem az anyagokat helyükre, és leültem a fotelbe az egyetlen könyvemmel, amit még kolléganőmtől kaptam körülbelül egy éve. Lapozgattam, mikor kopogott valaki ajtómon.
- Szabad! - kiabáltam ki, mire benyitott falszomszédom. - Téged lehet itt is látni?
- Leülhetek? - mutatott ágyamra. Bólintottam, közben pedig összecsuktam a kötetet. - Elmondom az igazat - lehuppant a fekvőhelyemre. - Az igazgató, akit az utolsó évemben vettek fel, egy sportegyetemet akart csinálni az Artsból. Lassan kezdte el átalakítani a dolgokat, ma meg már itt tartunk. És ő döntött úgy, hogy megszünteti a szakomat, miután végeztünk, mert hogy nincs pénz. Persze, ha csinálsz a szomszédba egy rohadt nagy testnevelés termet, az elviszi a büdzsét. Aztán még nem messze a kollégiumtól bérel egy uszodát is az úszóknak.
- És ezt miért érezted úgy, hogy el kell mondanod?
- Gondoltam, érdekel az igazság.
- Érdekelt, persze. Csak meglepődtem, hogy még te akarsz velem beszélgetni. Mert azért emlékszem, arra, hogy milyen voltál velem az első napokban - megjelent megint az az ártatlan szellem, aki az előbb.
- Ki ez a fiú? A barátod?
- Hát, változnak az idők.
- Milyen helyes. Nézd ezt az arcélet - már majdnem hozzáért.
- Akkor jó éjszakát! - pattantam fel, és pateroltam ki a fiút a szobámból.
- SunBin-
Rácsaptam az ajtót, majd neki dőltem a fafelületnek belülről. Mérgesen rápillantottam a szellemre.
- Mi van? - vonta meg vállát.
/Kyungri pov/
SunBin elintézte nekem, hogy JiMin egyik aerobik termét használhassam, saját tükrös gyakorló hiányában. Megmutatta, hogy a hangfalakat, hogyan csatlakoztathatom a telefonomhoz, aztán már távozni is akart.
- És mennyi a bérleti díj? - szóltam utána.
- SunBinnal azt még megbeszélem, ne aggódj. Használd egészséggel a termet. Remélem, sikerül a felvételid.
- Köszönöm! - aztán becsukódott az ajtó. A fapadlóról visszaverődtek a kintről érkező napsugarak. Az egyik bukóra nyitott ablakon pedig a friss levegőből is beáramlott egy kevés. Elindítottam egy random zenét, hogy készítsek egy koreográfiát a jelentkezésemhez. Viszont attól féltem, hogy ott megkérnek egy freestylera. Így próbáltam arra gyúrni egy kicsit a két órám alatt. Különböző műfajú zenéket hallgattam, hogy megtudjam, melyikre tudok könnyebben lépéseket létrehozni. Viszont úgy tűnt, mintha hiányoznának belőlem az érzések. Leültem a földre és bámultam magam a tükörben. A döntésem pedig az lett, hogy aznapra feladom a harcot a mozdulataim ellen. A hangfalhoz lépdeltem, a zenét kikapcsoltam, majd összeszedtem a cuccaimat. Éppen távozni készültem, mikor nyílt a bejárat ismét. Arra számítottam, hogy a tulajdonos lép be, de egy másik arcot pillantottam meg.
/SunBin pov/
Elültették a bogarat a fülemben. Olyanokat beszéltek róla, hogy meg akartam nézni magamnak ezt az egyetemet. Ezért az egyik teljes szabadnapomon, ellátogattam telefonom segítségével a híres neves University of Artsra. Az épület mellett sétálgattam, amellett elterült egy füves rész, ahol diákok tanultak, vagy csak élvezték a D-vitamin bevitelt. Viszont köztük is megpillantottam néhány elveszett lelket, akik kóvályogtak, akár a varjak valami tetem körül. Ekkor egy vajszínű kutya ütközött belém, a labdája pedig kiesett a szájából.
- Oh, szia! De aranyos vagy.
- Ezt nekem mondtad? - jelent meg az általam feltételezett gazdája.
- Ne csajozz a kutyáddal. Elcsépelt - igazítottam meg táskám a vállamon.
- De beválik, mivel már beszélgetünk. Mit keresel itt az egyetemnél? Nem nagyon láttalak errefelé.
- Esetleg tilos erre sétálni?
- Igen.
- Vicces. Na szia - fordultam az ellenkező irányba.
- Várj - fogta meg karom. - Nem akarsz meginni valamit?
- Jól kezdted a mondatot - ráztam le magamról fogását. - Kössz, de van már érdekesebb programom is.
- A barátoddal?
- Szép próbálkozás arra, hogy megtud, van-e pasim. Nem jött be - hagytam ott egyszerűen.
Ezek után hazabotorkáltam, de már a Min házban sem volt nyugtom, mert már az előszobában letámadott JiMin.
- Mit szeretnél? - vettem le cipőmet.
- Tegnap óta használja a termet a kolléganőd. Nem mondtam semmi árat KyungRi használati díjáért, igaz, Sunny? - bólogattam. - Akkor most kérnék valamit. Rángasd ki YoonGit a barlangjából.
- Miért én? - haladtam tovább a nappaliba.
- Miattad lejött vacsorázni is velünk.
- Mit kellene pontosabban tennem?
- Vidd el sétálni.
- Mi ő, kutya? - indultam el a lépcső felé.
- Kérlek, SunBin. Ne hagyd, hogy mindig a szobájában üljön. Velem néha eljön helyekre, de már nem igazán van kedve - visszapillantottam rá, sóhajtottam, felnéztem az emelet felé.
- Legyen - amikor éppen nem a női dolgaimmal vagy éppen a vevőkkel foglalkoztam, akkor a telefonomon a netet bújtam, hátha találok valamit, ami segíthet JungGin. Most pedig pluszba megkapom a befordult nagypapát is. - YoonGi - nyitottam be a szobájába, miután nem reagált a gombnyomásra. Meglepetésemre nyitva volt. -, nem akarsz elkísérni a könyvtárba?
- Minek? - rám se nézett.
- Friss levegőt szívnál?
- Kinyitom az ablakot, ha friss levegőre vágynék.
- Ne legyél ennyire lusta. A zene is megvár, de a segged meg csak nőni fog ha nem mozogsz. Nézd, milyen szép idő van odakint.
- Miért kellene rád hallgatnom? - fordult felém a székével együtt, és akkor már tudtam, hogy meggyőztem.
- Mert...csak. Ne akarj belehalni egy kis sétába. Süt a nap, kellemes szél fúj, tavasz van - mosolyogtam rá. - Lent várlak a nappaliba. Öt percig ültem a kanapén, aztán hallottam a lépéseket az emelet felől, így felpattantam. Falszomszédom zsebre tett kézzel jelent meg előttem, kicsit kedvetlen arckifejezéssel. - Tisztára úgy nézel ki, mint egy kis gyerek, akit az anyja kiűzött a kertbe, hogy a szabadba játsszon, ne a videojátékokkal.
- Kicsit úgy is érzem magam - kikerültem őt, hogy felvegyem a cipőmet, majd a szokásos kis hátizsákomat vállamra dobva vártam, hogy ő is megkösse lábbelijét. Lelkesen próbáltam őt jobb kedvre deríteni. A buszon ülve előttünk egy nagyon fura kinézetű férfi álldogált, hely hiányában. A zöldes hajú középkorú férfi színes, gyümölcs mintás zoknit viselt szandállal, egy hawaii mintás ing és egy világos kék halásznadrág kombóval megspékelve az öltözékét. Azon kicsit elmosolyodott, legalábbis, amit térlátásomból észrevettem. Aztán, mikor leszálltunk, kitört belőle a nevetés. - Láttad te is? - a nevetése egy mérföldkövet jelentett nekem.
- Kapsz levegőt? - fogtam meg hátát, mire bólogatott egyet. Szinte bekönnyezett a kacagástól. - Mehetünk tovább? Csak azért, mert odabent nem igazán lehet hangoskodni - megrázta fejét, kiegyenesedett, és abba hagyta a hangoskodást, így beléptünk az épületbe. Az a múltkori szellem ismét megpillantott engem, de nem jött a közelembe. Felnéztem YoonGira, majd vissza a nőre. Furcsa érzés töltött el.
Szokásomhoz híven elkezdtem kacsázni a polcrendszerek között, a fiú követett engem. Az egyik soron drámába illően levette a könyvet, amit pár centi híján nem értem el.
- Wow, ez tiszta WooJinos volt - aztán arrébb haladtam.
- Azért kellett jönnöm, hogy nézzem, hogy hogyan olvasgatsz? - szólalt meg egy kis idő múlva.
- Hogy leszedd nekem a magason lévő könyveket - javítottam ki. - Tudod, az élő létrám vagy.
- Szellemek és lelkek. Miért kell ez neked? - forgatta azt a darabot, amit levett nekem.
- Kutatás - elvettem tőle a kötetet, aztán fogtam magam, és leültem az egyik szabad helyre. Lehuppant velem szembe, betámasztva fejét kezével könyökölt az asztalra. Lapozgattam az oldalakat, hátha találok valami használhatót, amit még nem tudok. Egyszer csak elkezdtem érezni egy tekintetet magamon, felpillantottam, és falszomszédom figyelt engem, ahogy olvasok. - Valamit szeretnél?
- Nem, nem, vagyis unatkozom. Nem erről volt szó. Én csak itt ülök, míg te olvasgatsz.
- Te is nyugodtan elmerülhetsz egy lexikonban. Nem muszáj mindig ugyanazt csinálnod - pörgettem tovább a lapokat.
- Te nem mindig ugyanazt csinálod? Nem csak annyit csinálsz, hogy dolgozol, aztán a szabadnapjaidon megszokott helyeid vannak? Akkor nem különbözünk, nem szeretsz te se változtatni. Nem szereted, ha valami beleszól abba, hogy hogyan élj, igaz? - félre billentette fejét, mikor újra ránéztem. Becsuktam a könyvet.
- Mégis mit akarsz akkor?
- Megismerni téged, Binnie - adott becenevet, amivel kétszeresen is lesokkolt.
Felhúzva szemöldököm, érdeklődve, megfigyelő módba váltva közelítettem meg az étkezőt.
- HongNan, drága, kitálalna hármunknak a vacsorából? - hallottam meg a foszlányt az ebédlőből.
- Persze, Min úrfi - a nő széles mosolya terítette be a teret, mikor beértünk a helyiségbe.
- Nem ültök le? - húzta ki székét YoonGi.
- Dehogynem, Min úrfi - nevette el magát SunBin, amíg helyet foglalt. Ránéztem kérdően, ő pedig megvonta vállát egy ,,Te mondtad"-ot tátogva.
Az asztalt körül ülve ettünk meg vacsoránkat az ősök nélkül. Nem volt kínos csend, csak éppen fura légkör lengett a szobában. Témáról témára szálltunk tovább, dialógusról dialógusra. Úgy éreztem, kicsit visszakaptam a régi bátyám.
- Nos, és YoonGi, hogy vagy ma? - emeltem fel fejemet.
- Jól, te? - mosolygott, miután lenyelte a falatot.
- Én is, én is - bólogattam.
- SunBin? - csettintett a lány arca előtt, aki egy másik világban járt, elmerengve a tányérjában.
- Hm? - pislogott rá. - Bocsánat, elbambultam.
- Vettem észre - húzta el száját a fiú.
- Tényleg JiMin, KyungRinak, az egyik kolléganőmnek a Cheonsából, kéne egy tükrös terem, hogy próbáljon a felvételijére. Az edzőteremben van olyan hely, amit kibérelhetne? - fordult felém Sunny.
- Persze, van, add meg neki a telefonszámom, vagy csak jöjjön be egyik nap a szomszédba, és akkor megvitatjuk a részleteket. Csaknem véletlenül a University of Artsra felvételizik?
- De...?
- Én is oda járok, meg ez az öregember is ott végzett - biccentettem az említett felé. - Én éppen testnevelés szakon vagyok, ő pedig zene szakon volt, csak az megszűnt miután végzett, mert arra nem kaptak annyi támogatást. Ezért vannak szakkörök helyette, kisebb létszámokkal.
- Milyen szakok vannak még?
- Hát van a tánc, van a testnevelés, amin belül mindenkinek egy kötelező sportot kell űznie verseny szinten, én a birkózást választottam, bár lehetett volna úszás is vagy ilyesmi. Aztán színjátszás, festészet, fényképészet. Én ennyiről tudok, de szakkörökből több rétűeket találsz. Abból viszont nem vagyok annyira tájékozott, mert nincs időm a sport meg az edzőterem mellett.
- Értem - tért vissza az ételéhez. - Akkor KyungRival majd egyeztessetek.
/SunBin pov/
Befejeztük étkezésünket, így mindenki eltűnt szobája rejtekében. Én éppen felfedeztem a szekrényemet, aminek egyik ajtaját nem is nyitottam ki eddig. Akkor döbbentem rá, hogy a ház úrnője vett nekem pár darabot. Kivettem őket, nézegettem, hogy a méretem-e valamelyik.
- Ez jól néz ki - szólalt meg egy szellem az ágyam irányából, mikor egy halvány rózsaszín egybe ruhát fogtam meg. - Miért nem akarsz rám nézni? - megint egy barátkozós.
Végül meggyőztem magam, hogy hordani fogom a ruhákat, hogy ne bántsam meg vele a vásárlójukat. Visszahelyeztem az anyagokat helyükre, és leültem a fotelbe az egyetlen könyvemmel, amit még kolléganőmtől kaptam körülbelül egy éve. Lapozgattam, mikor kopogott valaki ajtómon.
- Szabad! - kiabáltam ki, mire benyitott falszomszédom. - Téged lehet itt is látni?
- Leülhetek? - mutatott ágyamra. Bólintottam, közben pedig összecsuktam a kötetet. - Elmondom az igazat - lehuppant a fekvőhelyemre. - Az igazgató, akit az utolsó évemben vettek fel, egy sportegyetemet akart csinálni az Artsból. Lassan kezdte el átalakítani a dolgokat, ma meg már itt tartunk. És ő döntött úgy, hogy megszünteti a szakomat, miután végeztünk, mert hogy nincs pénz. Persze, ha csinálsz a szomszédba egy rohadt nagy testnevelés termet, az elviszi a büdzsét. Aztán még nem messze a kollégiumtól bérel egy uszodát is az úszóknak.
- És ezt miért érezted úgy, hogy el kell mondanod?
- Gondoltam, érdekel az igazság.
- Érdekelt, persze. Csak meglepődtem, hogy még te akarsz velem beszélgetni. Mert azért emlékszem, arra, hogy milyen voltál velem az első napokban - megjelent megint az az ártatlan szellem, aki az előbb.
- Ki ez a fiú? A barátod?
- Hát, változnak az idők.
- Milyen helyes. Nézd ezt az arcélet - már majdnem hozzáért.
- Akkor jó éjszakát! - pattantam fel, és pateroltam ki a fiút a szobámból.
- SunBin-
Rácsaptam az ajtót, majd neki dőltem a fafelületnek belülről. Mérgesen rápillantottam a szellemre.
- Mi van? - vonta meg vállát.
/Kyungri pov/
SunBin elintézte nekem, hogy JiMin egyik aerobik termét használhassam, saját tükrös gyakorló hiányában. Megmutatta, hogy a hangfalakat, hogyan csatlakoztathatom a telefonomhoz, aztán már távozni is akart.
- És mennyi a bérleti díj? - szóltam utána.
- SunBinnal azt még megbeszélem, ne aggódj. Használd egészséggel a termet. Remélem, sikerül a felvételid.
- Köszönöm! - aztán becsukódott az ajtó. A fapadlóról visszaverődtek a kintről érkező napsugarak. Az egyik bukóra nyitott ablakon pedig a friss levegőből is beáramlott egy kevés. Elindítottam egy random zenét, hogy készítsek egy koreográfiát a jelentkezésemhez. Viszont attól féltem, hogy ott megkérnek egy freestylera. Így próbáltam arra gyúrni egy kicsit a két órám alatt. Különböző műfajú zenéket hallgattam, hogy megtudjam, melyikre tudok könnyebben lépéseket létrehozni. Viszont úgy tűnt, mintha hiányoznának belőlem az érzések. Leültem a földre és bámultam magam a tükörben. A döntésem pedig az lett, hogy aznapra feladom a harcot a mozdulataim ellen. A hangfalhoz lépdeltem, a zenét kikapcsoltam, majd összeszedtem a cuccaimat. Éppen távozni készültem, mikor nyílt a bejárat ismét. Arra számítottam, hogy a tulajdonos lép be, de egy másik arcot pillantottam meg.
- Bocs, azt hittem, már senki sincs itt, mert csend volt.
- Maradj csak, már megyek is - vettem vállamra táskámat. - Oh, de nem találkoztunk már mi valahol? Ismerős vagy. Nem jársz be néha a Cheonsába?
- Valószínűleg akkor ott - mosolyodott el, mikor letette holmiját a tükörhöz. - Amúgy HoSeok vagyok. Örvendtem - nyújtotta kezét.
- Hallottam dolgokat rólad, HoSeok. Majd holnap megtudod az én nevem a kitűzőmről, ha szándékszol tovább beszélgetni - majd elhagytam a helyiséget, hogy hagyjam kibontakozni a csajozós tánctanárt, aki mindenkit megszédít egy mosolyával, és egy kicsit engem is talán.
/SunBin pov/
Elültették a bogarat a fülemben. Olyanokat beszéltek róla, hogy meg akartam nézni magamnak ezt az egyetemet. Ezért az egyik teljes szabadnapomon, ellátogattam telefonom segítségével a híres neves University of Artsra. Az épület mellett sétálgattam, amellett elterült egy füves rész, ahol diákok tanultak, vagy csak élvezték a D-vitamin bevitelt. Viszont köztük is megpillantottam néhány elveszett lelket, akik kóvályogtak, akár a varjak valami tetem körül. Ekkor egy vajszínű kutya ütközött belém, a labdája pedig kiesett a szájából.
- Oh, szia! De aranyos vagy.- Ezt nekem mondtad? - jelent meg az általam feltételezett gazdája.
- Ne csajozz a kutyáddal. Elcsépelt - igazítottam meg táskám a vállamon.
- De beválik, mivel már beszélgetünk. Mit keresel itt az egyetemnél? Nem nagyon láttalak errefelé.
- Esetleg tilos erre sétálni?
- Igen.
- Vicces. Na szia - fordultam az ellenkező irányba.
- Várj - fogta meg karom. - Nem akarsz meginni valamit?
- Jól kezdted a mondatot - ráztam le magamról fogását. - Kössz, de van már érdekesebb programom is.
- A barátoddal?
- Szép próbálkozás arra, hogy megtud, van-e pasim. Nem jött be - hagytam ott egyszerűen.
Ezek után hazabotorkáltam, de már a Min házban sem volt nyugtom, mert már az előszobában letámadott JiMin.
- Mit szeretnél? - vettem le cipőmet.
- Tegnap óta használja a termet a kolléganőd. Nem mondtam semmi árat KyungRi használati díjáért, igaz, Sunny? - bólogattam. - Akkor most kérnék valamit. Rángasd ki YoonGit a barlangjából.
- Miért én? - haladtam tovább a nappaliba.
- Miattad lejött vacsorázni is velünk.
- Mit kellene pontosabban tennem?
- Vidd el sétálni.
- Mi ő, kutya? - indultam el a lépcső felé.
- Kérlek, SunBin. Ne hagyd, hogy mindig a szobájában üljön. Velem néha eljön helyekre, de már nem igazán van kedve - visszapillantottam rá, sóhajtottam, felnéztem az emelet felé.
- Legyen - amikor éppen nem a női dolgaimmal vagy éppen a vevőkkel foglalkoztam, akkor a telefonomon a netet bújtam, hátha találok valamit, ami segíthet JungGin. Most pedig pluszba megkapom a befordult nagypapát is. - YoonGi - nyitottam be a szobájába, miután nem reagált a gombnyomásra. Meglepetésemre nyitva volt. -, nem akarsz elkísérni a könyvtárba?
- Minek? - rám se nézett.
- Friss levegőt szívnál?
- Kinyitom az ablakot, ha friss levegőre vágynék.
- Ne legyél ennyire lusta. A zene is megvár, de a segged meg csak nőni fog ha nem mozogsz. Nézd, milyen szép idő van odakint.
- Miért kellene rád hallgatnom? - fordult felém a székével együtt, és akkor már tudtam, hogy meggyőztem.
- Mert...csak. Ne akarj belehalni egy kis sétába. Süt a nap, kellemes szél fúj, tavasz van - mosolyogtam rá. - Lent várlak a nappaliba. Öt percig ültem a kanapén, aztán hallottam a lépéseket az emelet felől, így felpattantam. Falszomszédom zsebre tett kézzel jelent meg előttem, kicsit kedvetlen arckifejezéssel. - Tisztára úgy nézel ki, mint egy kis gyerek, akit az anyja kiűzött a kertbe, hogy a szabadba játsszon, ne a videojátékokkal.
- Kicsit úgy is érzem magam - kikerültem őt, hogy felvegyem a cipőmet, majd a szokásos kis hátizsákomat vállamra dobva vártam, hogy ő is megkösse lábbelijét. Lelkesen próbáltam őt jobb kedvre deríteni. A buszon ülve előttünk egy nagyon fura kinézetű férfi álldogált, hely hiányában. A zöldes hajú középkorú férfi színes, gyümölcs mintás zoknit viselt szandállal, egy hawaii mintás ing és egy világos kék halásznadrág kombóval megspékelve az öltözékét. Azon kicsit elmosolyodott, legalábbis, amit térlátásomból észrevettem. Aztán, mikor leszálltunk, kitört belőle a nevetés. - Láttad te is? - a nevetése egy mérföldkövet jelentett nekem.
- Kapsz levegőt? - fogtam meg hátát, mire bólogatott egyet. Szinte bekönnyezett a kacagástól. - Mehetünk tovább? Csak azért, mert odabent nem igazán lehet hangoskodni - megrázta fejét, kiegyenesedett, és abba hagyta a hangoskodást, így beléptünk az épületbe. Az a múltkori szellem ismét megpillantott engem, de nem jött a közelembe. Felnéztem YoonGira, majd vissza a nőre. Furcsa érzés töltött el.
Szokásomhoz híven elkezdtem kacsázni a polcrendszerek között, a fiú követett engem. Az egyik soron drámába illően levette a könyvet, amit pár centi híján nem értem el.
- Wow, ez tiszta WooJinos volt - aztán arrébb haladtam.
- Azért kellett jönnöm, hogy nézzem, hogy hogyan olvasgatsz? - szólalt meg egy kis idő múlva.
- Hogy leszedd nekem a magason lévő könyveket - javítottam ki. - Tudod, az élő létrám vagy.
- Szellemek és lelkek. Miért kell ez neked? - forgatta azt a darabot, amit levett nekem.
- Kutatás - elvettem tőle a kötetet, aztán fogtam magam, és leültem az egyik szabad helyre. Lehuppant velem szembe, betámasztva fejét kezével könyökölt az asztalra. Lapozgattam az oldalakat, hátha találok valami használhatót, amit még nem tudok. Egyszer csak elkezdtem érezni egy tekintetet magamon, felpillantottam, és falszomszédom figyelt engem, ahogy olvasok. - Valamit szeretnél?
- Nem, nem, vagyis unatkozom. Nem erről volt szó. Én csak itt ülök, míg te olvasgatsz.
- Te is nyugodtan elmerülhetsz egy lexikonban. Nem muszáj mindig ugyanazt csinálnod - pörgettem tovább a lapokat.
- Te nem mindig ugyanazt csinálod? Nem csak annyit csinálsz, hogy dolgozol, aztán a szabadnapjaidon megszokott helyeid vannak? Akkor nem különbözünk, nem szeretsz te se változtatni. Nem szereted, ha valami beleszól abba, hogy hogyan élj, igaz? - félre billentette fejét, mikor újra ránéztem. Becsuktam a könyvet.
- Mégis mit akarsz akkor?
- Megismerni téged, Binnie - adott becenevet, amivel kétszeresen is lesokkolt.
