(Ajánlott zenék a részhez: CYN - I'll Still Have Me ; Imagine Dragons - Demons (cover) )
/SunBin pov/
A rákövetkező nap reggelén korán keltem, mivel a Cheonsát én nyitottam aznap. Így az eléggé hajnalnak számító órákban botorkáltam le valami innivalóért, mielőtt elindultam volna. Hátizsákommal a vállamon tértem be a konyhába, ahol összefutottam falszomszédommal.
- Mégis mi volt a bajod tegnap? - fontam össze karjaimat magam előtt megállva előtte pár méterre.
- Még mindig nem a te dolgod, ami velem történik, amit csinálok, mivel te csupán egy vendég vagy itt. Egy árva. És igazán leléphetnél, jobb lenne mindenkinek - kikerült ismét, akárcsak nem oly rég.
- Szerinted az a megoldás, hogy ellököd a szeretteidet magadtól, ha bajod van? - fordultam azonnal utána, mire megtorpant, és rám nézett. - Az a megoldás, hogy nem beszélsz senkivel a problémáidról? Mert igenis kellene, mert látszik, hogy történt valami, hogy történik valami a fejedben. Te nem ilyen voltál pár napja. Nem ez a megfelelő út.
- Majd én eldöntöm, hogy mi a jó nekem, csak ne állj az utamba - vándorolt vissza az emeletre.
- Hidd el, nem fogok - szóltam még utána.
Kicsit mérgelődve indult a napom, de mégsem hagytam igazán, hogy ez kihatással legyen a munkámra. A mosolygás még ment. KyungRi viszont észrevette a változást rajtam, így javasolt egy 'felejtő' tevékenységet. Kolléganőm végül rávett, hogy a másnapi szabadnapunk tudatát használjuk ki, és menjünk el inni. Soha eddig, a megélt éveim alatt nem ittam még. Nem is úgy terveztem, ahogy kisült az egész. Az utolsó, amit még felfogtam, hogy a lány elveszi a telefonom.
/YoonGi pov/
Estefelé, mikor nem sikerült a dalt tovább csiszolnom, a konyhába száműztem magam, és kerestem valami rágcsálnivalót, hátha folytatni tudom azután, de végül JiMin megpaskolta vállam, amivel teljesen kizökkentett a dallamból.
- Hyung, velem jönnél valahova?
- Minek? - ráncoltam össze homlokom a hirtelen ötletre.
- Sürgős, gyere már! Útközben elmondom.
- Rendben - sóhajtottam végül.
Beültünk kocsijába, és nem olyan messze, egy soju sátornál, meg is álltunk. Ekkor pillantottam meg a két leányzót, akiről beszélt JiMin, akik éppen lehúztak egy-egy felest, majd a pohárkát a fém asztalhoz csapták. Mindenki, aki a kifőzde sátrában tartózkodott, felfigyelt. A fiú megindult feléjük, én pedig értetlenül néztem mostohaöcsémre, hogy minek kellett vele jönnöm.
- Figyelj, én hazaviszem KyungRit, mert különben baj lenne - tért vissza a autó mellé az egyik alkohol szagtól bűzlő fiatallal. - Te addig maradj itt vele - biccentett falszomszédom felé. - Nem sokára visszajövök értetek - beültette az előbb említett személyét az anyósülésre, míg én elrugaszkodtam a jármű oldalától, majd ahhoz a bizonyos asztalhoz léptem.
- YoonGi! Szia! Tudod, mi volt az álmom régen? - ültem le SunBin mellé, míg ő a szürke felületre könyökölt felém pillantva, nem túl józan állapotban. - Mindig is egy bandában akartam énekelni. Gyerekkoromban megtiltották, hogy a dél-koreai kpop bandák bármelyikét is hallgassam, akár titokban is. Viszont mégis hozzájutottam az új dalokhoz egy barátom által. Egy nagy vágyam volt, hogy én is dalt adhassak ki. Hülyeség? - tette mindkét tenyerébe állát, nagyokat pislogva.
- Legalább vannak céljaid, de inkább menjünk haza, ne kéne megvárnunk, mire JiMin vissza.. - fogtam meg karját felállva.
- De én nem akarok még menni - nyöszörgött félbeszakítva, karját elrántotta. - Nem iszol velem egyet?
- Akkor a hátamon viszlek, ha nem jössz - felpillantott szemeimbe, majd fel is pattant rám. - Kellett nekem mondani - miközben haladtam hazafelé lesúlyozva, vígan dudorászott valamit hátamon csüngve.
- YoonGi-ah - szólalt meg, mikor a ház elé értünk. - KyungRi néz ilyen doramákat. Megnézel velem egyet?
- Nem nézek én ilyen csajos dolgokat - tettem le őt óvatosan az előszobában.
- Na! Ha nem nézel velem, akkor elszököm és rád fogok mindent - végül beleegyeztem, ezért leültünk a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Éppen anyám egyik sorozatának sokadik része ment azon a csatornán, így félretettem a távirányítót. A helyiségben csupán a televízió nyújtott fényt, vigyáztam is, nehogy a szüleim felkeljenek a szobájukba beszűrődő világításra, illetve hangokra. Írtam egy gyors sms-t JiMinnek, hogy hazahoztam a részeg majmot, így nem kell értünk visszamennie oda. Éppen a tévére pillantottam, mikor egy csók jelenet folyt.
- Na, én nem nézek ilyeneket - rugaszkodtam el a kanapétól, de SunBin visszarántott.
- Dehogynem - jelentette ki egyszerűen, majd fejét ölembe helyezte, a berendezés felé fordulva figyelte az eseményeket.
- Tetszik ez neked egyáltalán? - hümmögött egyet. - Még mindig részeg vagy?
- Mondjuk - egyszerű választ kaptam.
- Akkor sem értem, mit lehet ezen kedvelni.
- Én se fogom megérteni, hogy a jövendőbeli barátnőd mit fog kedvelni benned, ha egyáltalán lesz ilyen - pillantott rám egy pillanatra. - Vajon a hajad esését? - megfordult ölemben, tarkója érte combomat, ujjaival elkezdte birizgálni tincseimet, amelyek a homlokomat takarták. - A puha pofidat? - nyomta meg mutatóujjával arcom. - A zenei tehetséged? A hangulatingadozásaidat?
- Nem nézed? - néztem fel a fényforrásra.
- A csillogó szemeidet? Az éles beszólásaidat? Vagy éppen a harapnivaló ajkaidat, amikkel kiejted őket? - fokozta kérdései sorát.
- Itt hagylak, ha nem nézed.
- Üres fenyegetés. Ha itt akarnál hagyni már rég a saját szobádban lennél. Talán nem teljesen, de ismerlek, YoonGi - mosolyodott el szája sarka. - Viszont te titkolózol és ellököd az embereket magadtól. Miért? Meg akarom tudni. Te meg csak rámordulsz mindig.
- Te tényleg részeg vagy.
- Talán. Viszont most tisztábban látok mindent - ajkai mozgását figyeltem, majd közelebb hajoltam hozzá, szinte már majdnem megcsókoltam, de mégsem.
- Valóban harapnivaló ajkaim volnának? - egyenesedtem vissza. Válasz nélkül hagyott, összébb húzta magát, fejét a tévé felé fordította, amit csupán megmosolyogtam. Nem sokkal később észrevettem, hogy lassabban veszi a levegőt. - Alszol? - megfordítottam fejét és a kérdésemre igenleges választ kaptam. Ekkor álmában hátára fordult, megfogta kezemet és összekulcsolta ujjainkat. Egy ideig néztem összefont kezeinket, majd óvatosan lefejtettem magamról, megfogtam térdhajlatánál és hátánál keresztbe, így keltem fel vele, felvittem szobájába, majd miután betakartam őt, magára hagytam. - Mit műveltél velem, SunBin? - vettem le kezemet a kilincsről, mikor becsuktam magam után ajtaját. - Már nem tudom, mit csináljak, hogy ne fájjon neki annyira. Később majd egyszerűbb lesz döntenem, de most már úgyis késő.
/SunBin pov/
Nyitogattam szemeimet, koponyám ketté akart válni és leesni a nyakamról a fejfájástól. Nem emlékeztem arra, hogy tegnap este mit csináltam, miután megittam életem első felesét. Levánszorogtam a halántékomat fogva a konyhába. YoonGi a tűzhely előtt sertepertélt éppen, meglepő látvány volt számomra a kora reggeli órákban egy eleven YoonGit látni a földszinten, főleg a konyhában.
- Mit csinálsz? - rekedtesnek hangozhattam első szavaimmal a nap folyamán, így köhögtem egyet a kérdésem végén, hátha jót tesz torkomnak.
- Ülj le - helyet foglaltam az egyik széken az ebédlő asztalnál, közben a szorgoskodó fiú kézmozdulatait néztem, míg le nem tette elém a tányér gőzölgő levest. - Jó étvágyat - leült a velem szemben lévő székre egy kekszes zacskóval, hátra dőlt és egyesével ropogtatta azokat.
- Jó illata van. Főztél már ilyet?
- Csak kóstold meg végre - húzta fel szemöldökét, majd megfogtam a kanalat és számhoz emeltem azt egy kis adagnyi levessel rajta. A számban azonnal éreztem, hogy kissé túlzásba vitt valamit. - Ez iszonyatosan sós, YoonGi.
- Ha nem jó, megeszem én - már nyúlt volna érte.
- Megeszem, mert kedvesen csináltad nekem.
- Emlékszel te a tegnapra egyáltalán? - vett egy újabb darab ropogós burgonya darabot szájába.
- Nem teljesen. Történt valami esetleg?
- Nem, nem igazán. Csak egy lány tegnap megjegyezte, hogy harapnivaló ajkaim vannak - félre is nyeltem erre a mondatára ételem.
- Hogyan?! - néztem rá. - Én voltam az...? - sütöttem le tekintetem, mire hümmögött egyet. - Többet nem mondtam, igaz? - elhúzta száját, mint aki nagyon gondolkozik a múlt eseményein. - Mondd már!
- Nem történt semmi. Felvittelek a szobádba, hogy kialudhasd magadból a részegséget.
- Miért érzem azt, hogy hazudsz?
- Mert hazudok - elmosolyodott és egyúttal fel is kelt a székről, elhagyta a konyhát, és JiMin érkezett a helyére, mielőtt még utána szóltam volna.
- Jó reggelt! - rákönyököltem az asztalra, fejemet tenyerembe tettem, mikor köszönt az előbb említett. - Ki csinálta a levest? - állt a tűzhely elé. Megkóstolta az ételt, majd felém fordult. - Az a jó madár volt a tettes, ugye? - bólogattam, miközben már csak bal kezemmel támasztottam ki fejem. - Mi történt este?
- Én magam se tudom, mit csináltam. Túl sokat ittam, YoonGi pedig nem mondta el a történteket. Amúgy nekem csinálta a másnaposságom ellen. Bár igazán visszajöhetnének az emlékeim - folytattam levesemet, majd mikor befejeztem, a mosogatóba tettem tányéromat és visszaültem helyemre. JiMin is éppen reggelijét fogyasztotta. - Neked nem mondott semmit? - megrázta fejét. - Egyél csak, én kikérdezem őt - bólintott, majd elhagytam a helyiséget. A keresett személyt a nappaliban találtam, a kanapén elnyúlva. - Légyszíves, mondd el, mi történt - törökülésben mellé ültem, felé fordulva.
- Miért kellene?
- Mert nem emlékszem semmire, és megkértelek.
- Semmi jó nem származik belőle és addig jobb, amíg nem emlékszel rá, Binnie - a pillantását sem fordította felém.
- Biztos történt valami olyan, mert tegnap azt sem akartad, hogy az utadba álljak. Most meg csináltál nekem levest is, mint valami gondoskodó barát. Ok nélkül senki sem változik meg - felálltam és ott hagytam, felmentem szobámba.
Később amikor kijöttem onnan, az emeleti folyosón összefutottam vele. Egész közelről került ki.
- Nem elég nagy a folyosó neked? - fordultam irányába. Megtorpant, visszahátrált hozzám. - Nem is tudsz válaszolni?
- Ne állj az utamba, ha haladni akarok előre, ahogyan és ahol akarok.
- Alkalmazkodni kellene és nem parancsolgatni - felemelt fővel hagytam őt, és elindultam dolgomra, pontosabban, hogy találkozzak TaeHyung barátnőjével, hogy végre segítsek neki álomra hajtani fejét.
HeiRannal - a szelemmel, aki egy csekély kérésért cserébe hajlandó megszállni az ártatlan lányt és kiszedni belőle, ami nem odavaló - az oldalamon ballagtam JungGi háza felé. Mosolyogva nyitott ajtót a lány, és engedett be engem - minket - az előszobába. Azután szobájába invitált, hogy a festményeket is megnézzem, amelyek mind valamiféle emlékképeket takartak, de öntudatlanul készítette őket, nem is tudja, mit jelentenek. Az ágyon éppen egy hullámtöréses jelenet feküdt.
- Őszintén nem tudom, honnan jönnek ezek - jelentette ki a festmények tulaja, lehuppanva a hullám mellé.
- Segíteni fogok neked. Tulajdonképpen fogunk - javítottam ki magam.
- Hogy érted?
- Ne akadj ki, de itt van mellettem egy szellem, aki segíteni fog neked.
- Nem, nem és nem. Hogy gondoltad, hogy még egy szellem megszáll engem?
- Ő jóindulatú szellem. Aki megszállt, gonosz volt, valószínűleg erőszakos halált halt, így maradt benned egy olyan része, mely nem hagy aludni, a lélekdarab miatt fested mindezt - mutattam körbe a vásznakon.
- És belőle nem fog bennem maradni egy darab, ahogy az előzőnél? - hangjában megjelent az aggódás.
- Nem, vagy ha mégis nem fogod észrevenni, és végre eltűnnek az emlékképek, tudsz majd aludni - csend költözött a helyiségbe. Száját rágta, hogyan is döntsön, de végül felkelt az ágyról, sóhajtott egy mélyet.
- Legyen.
HeiRannal - a szelemmel, aki egy csekély kérésért cserébe hajlandó megszállni az ártatlan lányt és kiszedni belőle, ami nem odavaló - az oldalamon ballagtam JungGi háza felé. Mosolyogva nyitott ajtót a lány, és engedett be engem - minket - az előszobába. Azután szobájába invitált, hogy a festményeket is megnézzem, amelyek mind valamiféle emlékképeket takartak, de öntudatlanul készítette őket, nem is tudja, mit jelentenek. Az ágyon éppen egy hullámtöréses jelenet feküdt.
- Segíteni fogok neked. Tulajdonképpen fogunk - javítottam ki magam.
- Hogy érted?
- Ne akadj ki, de itt van mellettem egy szellem, aki segíteni fog neked.
- Nem, nem és nem. Hogy gondoltad, hogy még egy szellem megszáll engem?
- Ő jóindulatú szellem. Aki megszállt, gonosz volt, valószínűleg erőszakos halált halt, így maradt benned egy olyan része, mely nem hagy aludni, a lélekdarab miatt fested mindezt - mutattam körbe a vásznakon.
- És belőle nem fog bennem maradni egy darab, ahogy az előzőnél? - hangjában megjelent az aggódás.
- Nem, vagy ha mégis nem fogod észrevenni, és végre eltűnnek az emlékképek, tudsz majd aludni - csend költözött a helyiségbe. Száját rágta, hogyan is döntsön, de végül felkelt az ágyról, sóhajtott egy mélyet.
- Legyen.
