(Ajánlott zenék a részhez: RED - Not Alone ; EDEN - drugs)
/SunBin pov/
Bezártuk KyungRival a Cheonsát este nyolckor, miután mindent összerámoltunk. A bár előtt már ott várakozott a Min família egyik autója, amiről tudtam, hogy nem JiMiné.
- Itt a lovagod - biccentett ő is a jármű felé, ha még véletlenül nem vettem volna észre.
- Nem a lovagom - mordultam rá.
- Nem a lovagom - figurázott ki ismételten. - Mindegy is, holnap te nem vagy, szóval jó szórakozást. Majd mesélj, mi volt - ölelt meg elköszönésül. Odabattyogtam a kocsihoz, bepillantottam az ablakon és egy mosolygó YoonGi tekintett rám vissza, így kinyitottam az anyósülés felőli oldalt és behuppantam.
- Köszi, hogy értem jöttél - kötöttem be magam.
- Nyugi, holnap megint JiMin furikázik veled, mert dolgom lesz délután.
- Ezt nem kötelező senkinek. Tudok buszozni is - tettem táskámat ölembe.
- De ha megtesszük neked ezt a szívességet, akkor mi van?
- Köszönöm szépen. Mehetünk? - beindította a motort, aztán el is hagytuk a parkolót. Hazafelé épphogy halkan szólt egy számomra ismeretlen zene a rádióból. Valójában nem volt, miről beszélgetnünk, ezért az utcákat vizslattam, amik mellett elhaladtunk. - És mi dolgod lesz holnap? - érdeklődtem.
- Magánügy - jelentette ki.
- Ez is hozzátartozik ahhoz a bizonyos okhoz, amit nem akarsz elmondani? - pillantottam rá, mire bólintott egy határozottat. - Akkor ne is kérdezősködjek többet? - megrázta fejét egy szó nélkül. - Rendben - az út hátralévő részében így hát meg sem szólaltam.
A ház elé kanyarodtunk, leállította a motort, és már ki is szállt a járműből. Én csupán egy mély sóhajt követően kecmeregtem ki, hogy betérhessek a rezidenciába. Odabent már nem is láttam a sötét hajkoronát, így egyedül foglaltam helyet az asztalnál, hogy vacsorázzak. Mikor végeztem ételemmel és felértem szobámba, lefeküdtem ágyamra, hátha áthallok valamit a fal túloldaláról, de semmi. Egy neszt se érzékeltem, gondoltam már úgyis alszik, így elmentem lezuhanyozni, aztán próbáltam elaludni, hogy ne indítsak zombi apokalipszist másnap.
Kinyílt a szemem, egy ismerős környezetben ébredtem, de nem a Min család otthonában.
- Olyan hideg van - keltem fel a földről. Körülöttem már szeretteim feküdtek élettelenül. Felemeltem fejem, egy régi ismerős pedig felém tartotta ezúttal azt a fém darabot. - Nem jönnek? - néztem a fákra.
- Most nem menthetnek meg, drága SooRin.
- Nem lehet így vége - szúró pillantással tekintett le rám, mivel jóval magasabb volt a kilenc éves énemnél.
- Senkit sem érdekelsz már odafent, főleg nem a sorsod.
- Odafent? - azzal főbe lőtt, a testem meg a homokba hullt, de nem éreztem az érkezést, csupán a való világban riadtam fel e csodálatos emlékképpel kavarodott rémálomból. - Odafent.. - dőltem vissza a párnámra. Majd azzal a lendülettel keltem is fel, hogy megnézzem, mennyi az idő. Hajnali ötöt mutatott a telefonom, de éreztem, hogy úgyse tudnék visszaaludni. Leballagtam a konyhába, hogy igyak valamit, viszont ott találtam YoonGit is. Éppen a pulton támaszkodott, fejét lehajtva, szemét behunyva ácsorgott. - Minden oké?
- Mit keresel te ilyenkor idelent? - hirtelen egyenesedett ki, megfordulva.
- Én kérdeztem előbb - megfogta a vizes poharát, megitta, majd lecsapta azt a pultra.
- Minden teljesen rendben van. Ha megbocsátasz, megyek alszok egyet, amíg nem jönnek anyámék üzleti partnerei.
- Mikor jönnek?
- Hét-nyolc körül - épphogy visszaszólt még, mielőtt eltűnt volna az emeletre. Sóhajtva fordultam a szekrények felé, hogy vegyek egy poharat le magamnak. Aztán lassan elkortyolgattam a vizemet, és ugyanúgy visszatértem a szobámba, mint falszomszédom. Nem mondanám, hogy hallgatóztam, de csendben voltam, hátha átszűrődik valami az előbb említett személy zugából. Halk dallamot észleltem, ami kellemesen csengett, de nem igazán hasonlított az eddig hallott zenéire. Megbizonyosodott bennem, hogy tudnom kell, mi folyik YoonGi fejében, életében. Mi az a bizonyos ,,magánügy", amiről senki sem tud. Ezernyi meg ezernyi lehetőség játszódott le a gondolataimban, amíg fél hetet nem ütött az óra. Átöltöztem pizsamámból egy normális öltözékbe, majd leültem törökülésbe az emelet korlátjaihoz, ahonnan le lehetett látni a nappaliba, és lepillantottam az ott beszélgetőkre. A ház ura és asszonya egy számomra ismeretlen, ránézésre házaspárral eszme cserét folytattak, nevetgéltek.
- Ők a Moon család - huppant le mellém JiMin. - Csak úgy hívjuk őket, újgazdagék. Amerikában laktak valahol, és olajat találtak rejtélyes módon. Persze, meggazdagodtak belőle rendesen. Az a gyerek is örökbefogadott, aki most jön ki a konyhából, mivel a nő nem akarta elrondítani a testét egy szüléssel. Azóta el van kényeztetve a kölyök. De anyuék is utálják őket.
- Akkor miért nevetgélnek? - figyeltem a lentieket továbbra is.
- Ez az egész a pénzről szól. Hidd el, ha nem lennének a felső osztályban, meg se hívták volna őket. Ez csupán színlelés - tartott egy kis szünetet. - Viszont megy az üzlet, Sunny.
- De biztosan vannak még könnyen irányítható újgazdagok odakint. Miért pont ők?
- Nem mindegy, hogy van pénzed vagy befolyásos is vagy vele. Ezt meg kell tanulni - jelentette ki.
- Óó! Had lássam csak azt a leányzót - szólalt meg a Moonék asszonya.
- SunBin! - hívott le Mrs. Min. Felkeltem a törökülésből, hogy lekászálódjak a vendégek köreibe.
- Itt is van az a leányzó. SunBin. Szép lány, szép név - mért végig az ismeretlen nő.
- Köszönöm - ennyit tudtam csupán kinyögni.
- Mit szólnál, ha gyerekeink összeházasodnának? - vetette fel az ötletet boldogan.
- Nem - vágtam rá.
- Az a helyzet, hogy SunBin nem a mi vér szerinti gyerekünk, csupán itt lakik velünk.
- És a fiatok meleg - vetette le magát YoonGi egy szabad helyre a kanapén, amitől még én is meglepődtem.
- Miről beszélsz, te gyerek? - mordult fel Mr. Moon.
- Engem jobban megnézett, mint SunBint - kapott be egy rágcsálnivalót a dohányzóasztalon elhelyezett tálból. - Pedig ő tényleg egy csinos lány. Egy fiú, aki heteró, miért ne fordulna utána, legalább annyira, hogy végigmérje? Egyszerű. Nem heteró.
- YoonGi! - sziszegett rá anyja.
- Ugyan már, anya, te is észrevetted ezt, nem?
- Igaz ez, fiam? - fordult a megszólított felé apja.
- Igen - hajtotta le fejét. - De-
- Nincs de, takarodj ki a kocsiba - állt fel hirtelen a férfi. - Köszönjünk a vendéglátást, a beszélgetést még folytatjuk - a Moon család úgy húzott ki a házból, mintha kergették volna őket. A Min szülők persze utánuk siettek.
- Mi volt ez az egész? - nyögtem ki, amikor az ajtó becsapódott.
- Észre lehetett venni, hogy meleg.
- Miért kellett megjegyezni ezt? Lehet, nem akarta még elmondani - ekkor már YoonGi is feltápászkodott a kanapéról.
- Inkább mentél volna hozzá egy meleghez? - lépdelt felém.
- Nem, de nem a te dolgod, hogy elmondj egy ilyet a szüleinek. Ki tudja, hogy mit kap ez a fiú most otthon miattad?
- Nem is ismered, miért érdekel? Én csak meg akartalak védeni, hogy ne kelljen egy kényszer házasságba belekerülnöd, csak azért mert itt laksz - tette zsebre kezeit.
- Hidd el, én is meg tudom védeni magam. Ha húsz évig sikerült, akkor most sem fog kelleni egy személyi testőr - szemébe néztem határozottan, amíg ezeket a szavakat kiejtettem a számon. - És igen, sokszor van az, hogy valaki érdekel, akit nem is ismerek - céloztam ezzel a személyére.
- Most miért beszélsz így ezzel a cuki fiúval? - jelent meg a múltkori szellem mellettem.
- Miért nem mész ennyi erővel utána és vigasztalod meg? - vágta a fejemhez.
- Mert engem nem érdekel ez a gyerek - emeltem fel a hangom ezúttal. - Engem te érdekelsz, csak te egyáltalán nem akarsz elmondani semmit, ami jelenleg történik veled. Viszont ha megbocsátasz, mennem kell dolgozni - kerültem ki ugyanúgy, mint korábban ő engem. Felsiettem a lépcsőn, összeszedtem, ami kellett a táskámba, majd bezárva szobámat, elhagytam a házat. Észre se akartam venni, hogy JiMin szólt nekem, csak el akartam tűnni a Min rezidenciáról egy kicsit.
Délutáni műszakba voltam beosztva aznap a kisboltban, szóval bőven ráértem volna, így lassú tempóban össze-vissza sétálgattam. Találtam egy teret, ami szépen be volt parkosítva. Egy kicsit elidőztem itt, miközben fülemben zene szólt. Egy fa állt nem messze annak központjától, alatta pedig egy fából készült pad várt arra, hogy kihasználják funkcióját. Lehuppantam hát az ülőalkalmatosságra, és néztem az utca embereit, akik megfordultak a parkban. Kicsivel később elindultam, hogy leváltsam ChoRongot a kisboltban. Úgyis mindig örül, ha előbb váltom le.
- Szia! - léptem be az üzletbe.
- Hogy hogy ilyen korán?
- Sétálni volt kedvem - lepakoltam a táskám a szokásos helyre, majd rávettem a pólómra a mellényt, ami az üzlet munkaruhájának felelt meg. - Volt valami érdekes ma?
- Semmi különös nem történt. Tényleg mi van azzal a fiúval, akivel egyszer itt ettél?
- Semmi, semmi..dolgozzunk - megcsináltuk szótlanul a kasszaváltást, majd mikor ő távozott ismét egyedül maradtam a gondolataimmal, míg nem megint megjelent a szellem.
- Szia! - a pult túl oldalán ácsorgott. - Most összevesztetek a cuki fiúval?
- Nem mindegy neked? - a polcokhoz vándoroltam, hogy feltöltsem azokat.
- Ha beszélgetsz velem, akkor talán segíthetek is neked - követett.
- Hogyan? - pillantottam rá.
- JungGi szeretne már aludni.
- Honnan tudsz róla?
- Szerinted a szellemvilágban nem terjednek a pletykák? Nem fogom tudni, hogy a rosszindulatú lélek megszállta azt a lányt, te meg kiűzted belőle? Mindenki azóta rajtad tartja a szemét. Én viszont a segítségemet ajánlanám. Ha az ártatlan teremtés hagyja, hogy én megszálljam, akkor kiszedhetném belőle a gonosz darabot, ami nem engedi, hogy aludjon.
- Nem fog visszamaradni belőled is valami benne? - zöld aurája kicsit megnyugtatott.
- Esetleg a halálom emléke? - mosolyodott el. - Későn végeztem az iskolában, és este már nem igazán volt máshoz kedvem, szóval beültem egy kád vízbe, viszont elaludtam, és nem ébredtem fel arra, hogy éppen megfulladok. Gáz halál, előttem volt az élet, de nem kell félned, JungGiban maximum egy kis ambíció marad hátra belőlem.
- Nem kérsz cserébe semmit?
- Szeretném, ha megmondanád a szüleimnek, hogy nem öngyilkosság volt. Mióta meghaltam, magukat hibáztatják. Légyszíves, mondd meg nekik, hogy szeretem őket, csupán túl fáradt voltam. Ha szabadnapos vagy, beszélj meg egy találkát a lánnyal, és elintézem a dolgot. Utána remélem, békében nyugodhatok végre - kicsit szomorkás lett arckifejezése.
- Rendben, megbeszéltük - Este, mikor bezártam az üzletet, elindultam hazafelé. Ezúttal is a lábbuszt választottam járművemül. A utcalámpák alatt elhaladva csoszogtam a Min kastély felé. Mellettem lépdelt hangtalanul, árnyék nélkül a szellem, aki segít majd JungGin. - Egyébként mi a neved?
- HeiRan voltam élő korszakomban.
- Sosem kérdeztem még egyik szellemtől sem, de milyen halottnak lenni? - már majdnem hazaértünk.
- Az elején békés, mint amikor valami problémát megoldottál, szinte nyugodt, de utána ha nem haladsz tovább és megrekedsz, mint én, akkor üres. Nem tudok semmit sem csinálni, nem tudok tárgyakat mozgatni vagy ilyesmi. Átmegyek a falakon, sétálok, nem alszom. Ebből áll a napom, meg néha beülök egy filmvetítésre, mivel úgysem vesznek észre. Gondolkoztam rajta, hogy megszállok egy testet, akinek nincs senkije, nem hiányolnák, de akkor is egy életet lopnék el, szóval feladtam, és most már csak azt várom, hogy végre békésen átkelhessek. Az összes jó szándékú lélek végül ezt akarja, ezt tanuld meg - megálltam a ház bejárata előtt. - Én viszont hagylak bemenni. A szüleimnél töltöm az éjszakákat általában. Megnézem, hogy jól vannak-e - azzal eltűnt az éjszakába.
Másnap este ugyanígy érkeztem haza a Cheonsából is. Azt hittem, ismét a kongó nappali látványa fogad, de ezúttal egy már álmoskásan pislogó JiMin ült a tévé előtt. Valószínűleg rám várt, mivel felpattant, amint meglátott.
- YoonGi ismét nem jött le enni hozzánk. Valójában mióta tegnap hazajött, azóta megint olyan mogorva, mint volt. Beszélnél vele? - felbotorkáltam az emeletre kérésére. Megnyomtam a gombot, ami jelzett neki, ha be akar valaki menni, mire kinyitotta az ajtót.
- Nem tudom, hogy ettél-e már valamit vacsorára, ha nem-
- Nem, nem ettem. Magamra hagynál?
- Persze - azzal rám csukta az ajtót. Nem tudom, mi történt vele, hogy hol volt tegnap délután, de kiderítem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése